#Lendvai Ildikó


Öt javaslatból álló médiacsomag a Ház előtt
 

Öt javaslatból álló médiacsomag a Ház előtt

Öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek fideszes képviselők pénteken. Kezdeményezik a többi között a Közszolgálati Közalapítvány létrehozását a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tanácsadó testületének jogutódjaként. Az előterjesztés szerint a közmédiumok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak, de önállóak maradnak.

MTI MTI

Lendvai: a Fidesz médiadiktátumot tervezett
 

Lendvai: a Fidesz médiadiktátumot tervezett

Lendvai Ildikó szerint a Fidesz médiával kapcsolatos törvényjavaslatai három célt szolgálnak: az einstandolást, a fideszes káderek bebetonozását és a paritás megszüntetését, valamint a közmédiumok és az MTI politikai irányítását.

MTI MTI

Orbán Viktor mint az MSZP köztársaságielnök-jelöltje?
 

Orbán Viktor mint az MSZP köztársaságielnök-jelöltje?

A Magyar Szocialista Pártnak ötvenkilenc fős parlamenti frakciója van. Mivel legalább ötven képviselő aláírása szükséges a köztársaságielnök-jelöléshez, az MSZP – egyetlen ellenzéki pártként – önállóan képes jelöltet állítani a négy hét múlva esedékes választásra. A hvg.hu a forgatókönyvekre volt kíváncsi. Szanyi Tibor a szocialista eszköztár lehetséges eleméről beszélt, amikor Orbán Viktor jelölését említette.

unknown unknown


Lendvai Sólyomhoz fordult Vona mellénye miatt
 

Lendvai Sólyomhoz fordult Vona mellénye miatt

Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket.

MTI MTI

Lendvai nem akar parlamenti alelnök lenni
 

Lendvai nem akar parlamenti alelnök lenni

Lendvai Ildikó, azt követően, hogy megválik az MSZP-ben betöltött pártelnöki tisztségétől, nem kíván sem a frakcióvezetésben, sem az Országgyűlés vezetésében tisztséget betölteni.

MTI MTI



Így változnak politikusaink – fotógaléria
 

Így változnak politikusaink – fotógaléria

A két választási forduló között rendhagyó időutazásra hívjuk olvasóinkat. Bemutatjuk csúcspolitikusaink egykori és mai arcát: ki kontaktlencsére cserélte szemüvegét, ki megnövesztette haját, van, akinek a ráncai jelzik az idő múlását, míg olyat is találunk, aki szinte semmit nem változott, csupán legközelebbi embereit cserélte le. Vezesse a számítógép egerét a képek fölé, és a zöld nyíl segítségével rántsa le a leplet politikusainkról!

hvg.hu hvg.hu

Lendvai: a Fidesz megbukott hitelességből
 

Lendvai: a Fidesz megbukott hitelességből

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért.

MTI MTI


Gyurcsány Ferenc könyvet ír
 

Gyurcsány Ferenc könyvet ír

Gyurcsány Ferenc szerint a párttagság ki fogja kényszeríteni, hogy még az önkormányzati választások előtt teljes tisztújítás legyen. A volt kormányfő, aki pártja székházában beszélt egy rendezvényen, elmondta, nemrég megjelentetett negyven oldalas röpiratából könyvet készít.

MTI MTI


Lendvai: az elnökség mindenképpen lemond
 

Lendvai: az elnökség mindenképpen lemond

Lendvai Ildikó szerint nincs olyan forgatókönyv az MSZP-ben, hogy a jelenlegi elnökség a helyén marad. A testület mindenképpen lemond, a júniusi kongresszus ennek menetrendjéről dönt majd. A szocialisták, függetlenül parlamenti mandátumarányuktól, megneveznek majd államfőjelöltet.

MTI MTI




Lendvai lemond?
 

Lendvai lemond?

Lendvai Ildikó pártelnök elhárította a lemondását firtató újságírói kérdést, amikor megérkezett az MSZP fővárosi székházába vasárnap délután, de az MTI úgy tudja, ezt még az este folyamán bejelenti.

MTI MTI